már olyan régen, jártam vízesés környékén, most erre tévedtem, ezzel is szebbé szeretném tenni a mai napot
2007.01.17. 06:17 marisomm
Nagyon sokszor gondolok arra, mennyire másként éljük az életünket, mint húsz évvel ezelőtt. Olvastam épp egy cikket erről, és milyen igaz is, hogy sokan nem tudják, kikapcsolna magukat, az óra, a mobil és egyéb kütyük jeleznek a feladatainkra. Állandó függőségbe vagyunk, el ne késsünk, elérhetők legyünk, mert nélkülünk nem megy, gondoljuk magunkról, pedig nélkülünk is megy csak ezt belénk nevelték. Hívtalak nem vetted fel, írtam email-t és akkor mi van épp mással voltam szabadidőmbe elfoglalva, lehet, hogy nem is akartam, hogy elérjenek, mert én még emlékszem akkor is ment minden gördülékenyen, amikor még ez nem így volt.
Szólj hozzá!
2007.01.16. 22:43 marisomm
Hősök voltunk?
Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok HŐSÖK. Csodálni való, hogy is tudták az 50-es, 60-as, 70-es évek szülöttei ezeket az éveket megélni, túlélni.
Nem volt az autókban biztonsági öv és gyerekülés. A gyerekágyaink festékjében még ólom is volt. A gyógyszeres üvegeket könnyedén ki tudtuk nyitni, még a vegyszeres üvegeket is, a fiókok, ajtók nem voltak ellátva biztonsági nyitóval és a kerékpáron nem volt sisakunk.
Mi a csapból ittuk a vizet és nem az üvegből. Fadarabokból és csapágyakból építettük meg az első autóinkat és nem volt annak fékje, természetesen voltak emiatt balesetek.
Mi kimentünk játszani! Egész nap kinn voltunk, szüleink csak sejtették hol vagyunk, hisz alig volt otthon telefon, nemhogy mobil. Egész nyáron fűben és erdőben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek, nem tört ránk allergiás roham. Ha valamink eltört vagy betört, senkit nem pereltek be ezért. Mi voltunk a hibásak, nem?
Sokszor lilára kalapáltuk egymást és szüleink nem szóltak bele. Túlélted! Rengeteg egészségtelen dolgot ettünk: zsíroskenyér, kolbász, disznóhús, iskolai menza. Ittunk alkoholt is és senki nem lett ettől kövér meg alkoholista. A kakaóban nem volt A, B,C, D és E vitamin. Az üdítő cukorral készült. Mosatlanul a fáról ettük a gyümölcsöt, és a WC pereme alatt csak úgy hemzsegtek a baktériumok. Egymás poharából ittunk és egészségesek maradtunk.
Nem volt nekünk: Playstation, Nintendo, X-Box, videojátékok, 64 féle tévéadónk, filmek videóról vagy DVD-ről, Surround Sound, saját tévé, computer, Internet, Fitness-Club kártyánk, mobilunk etc.
Nekünk BARÁTAINK voltak! Kimentünk az utcára és találkoztunk velük, vagy egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett a szülőket megkérdezni, sem a miénket sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők.
Hogyan is volt ez lehetséges? Fadarabokkal, botokkal, labdával játszottunk és nem ütöttük ki egymás szemét. A fociba csak az állhatott be, aki tudott. Ha nem volt jó, kívül állt és csalódottan nézett, megbirkózott a tudattal. Vagy elment másokkal mást játszani.
A szexhez nem kellett pornófilm és szálloda sem. Olyankor, amikor valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be. Örültünk, hogy csak egyet kaptunk. Amikor a törvénnyel szemben vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Volt nekünk kötelességünk, bűntudatunk, jóérzésünk, felelősségérzetünk, szabadságunk. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
Ezek voltunk mi!! Nem úgy néz ki hogy veszélyben nőttünk fel? Nem vagyunk mi hősök?
1 komment
2007.01.16. 21:30 marisomm
Nem szeretem a nyávogót, örökké sírót, nem szeretem az önmagát állandóan sajnáltatót, nem szeretem, ha önmaga nem tudja eldönteni mit is, akar. Milyen is az, aki hezitál, tegyem, ne tegyem, akarom, nem akarom, megmerjem tenni, ne merjem megtenni, megsértődik, nem sértődik meg, írjam, ne írjam, de azért piszkálja, le ne maradjon, mert szereti, ha kenegetik, ha központ.
Ma igen, holnap nem, közben máshol igen, hosszan előadja önmagát, sajnáltatva, nem ilyen, nem tudja, ezért nem lehet, nem bírja, hogy tegye meg.
Nem hiszem el, hogy ilyen van, létezik, pedig van, ma rádöbbentem, szerencsére nem sok közöm van hozzá, de vigyázok, ne is legyen.
6 komment
2007.01.16. 20:40 marisomm
A gyermeknevelés tíz parancsolata
1.
Adj gyermekednek folyamatos, állandó,
személyes gondoskodást!
Ez éppen olyan fontos, mint az élelem!
2.
Adj nagylelkűen gyermekeidnek idődből
és megértésedből!
Játssz velük, olvass nekik többet,
mint amennyit általában a családban szoktak!
3.
Gondoskodj állandóan újabb és újabb tapasztalatokról,
és mesélj hozzá, beszélgess vele sokat!
Így születésétől kezdve részesítheted
az anyanyelv változatos fordulataiban.
4.
Bíztasd, hogy sokféle módon játsszék
egyedül és más gyerekekkel is,
kutasson, fedezzen fel, konstruáljon,
utánozzon és alkosson!
5.
Többször és többet dicsérd az erőfeszítéseit,
mint a teljesítményét!
6.
Egyre fokozódó mértékben kívánj
gyermekeidtől felelősségtudatot!
Teremts olyan körülményeket,
hogy a feladatok teljesítéséhez minden erejét
össze kelljen szednie, összes képességeit
latba kelljen vetnie!
7.
Emlékezz rá, hogy minden gyermek
sajátos tulajdonságokkal rendelkező egyszeri,
egyedi személyiség.
Így az, ami kedvező az egyiknek,
nem biztos, hogy jó a másiknak.
8.
Műveld magad annyira,
hogy észrevehesd gyermekeidben a temperamentumának és életkorának megfelelő vonásokat, és az azoktól eltérő jelenségeket!
9.
Sose fenyegesd gyermekeidet azzal,
hogy nem fogod szeretni, vagy túladsz rajta!
Elítélheted viselkedését, de sose érezze úgy,
hogy őt ítéled el!
10.
Gyermeked nem kérte, hogy megszülethessék,
ez a Te akaratod volt. Csak a vele való
mindennapos törődés, jó érzelmi kapcsolat
hozza létre nála a szülő iránti hálás szeretetet.
Szólj hozzá!
2007.01.16. 06:31 marisomm
Tatiosz:
Életműveszet
Elfogadni tudni a boldog napokat, de az
örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túI sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is kés-
lekedni.
Nem hivalkodni és nem tetszelegni: sem
az éles kést, sem a díszes fazekat nem
kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az
utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem
a boldogságét. Az úton járni, majd végig-
menni, a nagyságot az erénnyel s nem a
szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni dísz, ra-
gyogás és sallang nélkül.
1 komment
2007.01.16. 06:19 marisomm
Nálunk tavasz, Délnyugat-Kaliforniában ahol mindig kellemes idő van, rekord hideget mértek.Ónos esők, viharok, ez nem hiányzik, kellemes havas idő az igen, de a természet sok mindenre képes, fejre tud állni ugyan úgy mint mi emberek. Jó lenne, ha gyorsan talpra állna, mielőtt nagyobb baj lesz.
3 komment
