Komjáthy Jenő: Májusi reg

Nézd, kedvesem, a rét, az erdő
Milyen bübájban ég,
A táj milyen gyönyört lehellő,
S mily mámoros a lég!

Mily harmatos, mily friss a rózsa,
Hogy csattog a madár,
S mily pajkosan lejt a sióra
A fürge napsugár.

Mily puha, bársonyos a pázsit,
Mily enyhadó a lomb,
A léglakó hogyan cikázik,
Hogy ömleng és csapong.

Hogy zümmög, zsong, zeneg a légkör,
A föld mi dús, pazér!
A szem kigyúl a büszke kéjtől,
S a szív imára kél.

Mily balzsamot lehel a szellő,
Ah, milyen illatár!
Ott keleten a kósza felhő
Biborruhába jár.

És milyen új, mily üde minden,
Mily ifjan ragyogó!
Mit érezek, mit látok itten,
Az ki se mondható.

Oly bűvös reg, oly szent tökélet,
Milyen még nem vala;
Az éden ez talán, az élet
Legelső hajnala.

Ez nem a tegnap, nem a régi,
Elkoptatott alak:
Mostan születtünk, most jövénk mi
E fényes színre csak.

Nincs múlt, sötét idő mögöttünk,
Itt minden dús jelen;
Az élet ormán, ott fölöttünk
Virraszt a Végtelen.

Ó, hallga, hallga! Milyen érzés,
Mily bűvölő zene!
Mintha szivünkkel a teremtés
Összhangban zengene.

Milyen jóságos, nézd, a napnak
S fönséges arca ma!
Milyen csodás vágyak ragadnak
El minket, Éloa?

Ily bűvös reg, ily szent tökélet
Még sohasem vala;
Az éden ez, bizony, az élet
Legelső hajnala.

Ugy érzem, hogy minden, de minden
E percben születék -
És e dicső világot Isten
Mostan teremti épp.