Müller Péter - Szeretetkönyv

Életünk során jönnek-mennek az emberek. Idegenekből lesznek a
barátaink,
élettársaink. Az a fiú, akinek a nevét sem tudtad valaha, a férjed
lesz, és
a bömbölő kis hústömegből, akit sohasem láttál, mert a
testedből bújt ki,
lesz majd a gyermeked, aki melletted nő fel, veled öregszik és
életed
főszereplője lesz.
Ismeretlen volt. Azt sem tudtad, hogy létezik - most pedig félted,
szereted,
dühös vagy rá, aggódsz miatta. Ha ezt a szót hallod "szeretet" ő
jut
eszedbe.
De az élet színpadán nemcsak szaporodnak, csökkenek is a
szereplők.
Jönnek és mennek.
Fölbukkannak valahonnan, a kulisszák mögül, s eltűnnek, ugyanott.
A
játéktéren csak a hiányuk marad. Hány idegen embernek mutatkoztál
be, akiből
aztán a sorstársad lett? Emlékszel, hol találkoztál először
azzal a
vadidegen lánnyal, aki később a feleséged lett? Mikor tudtad meg a
nevét?
Mikor dőlt el, hogy ezentúl vele, együtt?... Mikor szült
gyereket?... S a
gyerek, akinek nevet adtatok, mikor ment egyetemre? És mikor mondta ki
először, hogy ő is megnősül?... És mikor hagytad el a
hitvesedet?...Mikor
tudtad meg annak az idegen nőnek a nevét, akiért elhagytad őt?...
És mikor
vetted észre, hogy az asszony, akinek testéből előbújtál, s akire
valaha úgy
néztél, mint egy jóságos istennőre.... mikor vetted észre, hogy
az anyád
öregszik?.... ereje elszállt, alig tud már járni... Mikor
szembesültél azzal
a gondolattal, hogy többé nem láthatod?
Elmegy.
Jönnek és mennek...
Egy ember van, egyetlenegy, akivel mindvégig együtt élsz:
önmagad.
Te is változol, nem is keveset, de te vagy az, aki a legtovább marad.
Amikor arra gondolsz, hogy élsz, nem azt mondod, hogy "jé, itt élet
van!" -hanem azt, hogy "én élek!".
"Én vagyok!"
Létélmény nélkül nincs "én".
"Vanás" nincs -csak "én vagyok" van.
Amikor az "Én vagyok!" tudatában kinézel magadból, s látod, hogy
körülötted
bogarak mászkálnak, rózsa nyílik, madarak énekelnek, az utcán
járókelők
nyüzsögnek, és a szomszédasszony tereget, azt mondod, hogy "Élet
van
körülöttem!"
Látod, hogy élnek.
S megfeledkezel arról, hogy -az eszmélés különböző színvonalán
-belülről
mindegyik azt tapasztalja, hogy "én vagyok".
A bogár, ha üldözöd, menekülni kezd, a rózsa a külvilág
ingereire finoman
válaszol, mert az "én vagyok" mindenkiben védi magát. Minden madár
önmagáról
énekel. "Én vagyok!" -üzeni a madárfütty. Egy erdőben sok ezer
"én vagyok"
csiripel. És minden járókelőben az "én vagyok" élménye él: "
én megyek, én
kések, az én lábam fáj a cipőben". A szomszédasszonyban egy "én
vagyok"
tereget.
Ne hidd, hogy az "én vagyok" csak benned él és a többiek úgy
működnek
körülötted, mint a távirányítású játékautók, melyeket egy
"Életnek" nevezett
láthatatlan központ vezérel.
Mindannyian külön világ vagyunk.
Amikor azt kérdezték Istentől, "Ki vagy te?", azt felelte: "Én
vagyok."
Ez azt jelenti, hogy az élet nem más, mint önmagam tudatában
lenni."