Ahhoz, hogy valakit valójában megismerjek, nem elég elképzelni, hogy én mit tennék az ő helyében, mert ő egy másik ember, egy másik erőrendszer: mást lát, mást gondol, mást képzel, mint én.
Át kell élnem őt, s énem minden rögeszméit levetve ővé kell válnom, bele kell bújnom, mint a szerelmes: csakis ekkor tudom megnézni a partit az ő szemével is!
Ehhez föl kell adnom az énemet.
Amíg ez a nagy misztérium nem történik meg, mindenfélét képzelek róla, ami valójában nem úgy van! Azt képzelem, hogy ő ezt meg azt gondolja, ezt meg azt tervezi, rávetítem saját föltevéseimet, előítéleteimet, vágyaimat, még gyengeségeimet is-s kiderül, hogy ő egyáltán nem olyan, amilyennek képzeltem.
Nem valóságos emberrel küzdöttem, hanem főként saját képzeletem teremtményével.
Vagyis, ha magasabb szintre akarok lépni: el kell oszlatnom az elképzeléseimet.
A cél: a tisztánlátás.
Ez pedig nem más, mint az abszolút szeretet.