Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek elott születtek, azok valódi Hosök,
olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélo fenegyerekek. De tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 elott születettek, azaz MI, kész csoda, hogy
életben
maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sot még
biztonsági
öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak
festékében akadt boven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén
nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a
fiókokok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor
bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédonk és sisakunk nem volt, de még
rendes
biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz.
Szúr-szúr. Semmi különbség a ketto között, miért pazaroljak hát rá külön
szót.

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész

nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk,
hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk!
Nyáron
a derékig éro fuben és közeli kiserdokben játszottunk, mégsem lettünk
kiütésesek és nem tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfurol azt hittük, hogy a
sárkányfu egyenesági rokona.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán

betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszeruen mi voltunk a
hibásak. Sot! Ha az erosebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,

az is rendben volt. Ez így muködött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele

ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged
mindenki Rambonak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Shorbert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edzodött

átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helybol nyomna egy hátraszaltót
attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a
kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),
az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A
kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már

ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírbol sem
ismerte az édesítoszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még
magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen
gyümölcsöt,
a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek meg a

még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt
vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni
is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy iratlan szabály,
amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez
értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni
az
ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról,
vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett
magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszeruen
megéltük.Boldogan szaladtunk végig az utcán az elso csók után, úgy, mintha
már sohasem akarnánk megállni.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be,
és
nem sírtunk otthon a szüloknek. Sot! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük
a
törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy

élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a büntudat, a jóérzés, a
felelosség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg

spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationról,
Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról,műholdról és
kábeltévérol, filmekrol, DVD-rol, Surround Soundról, internetrol,
Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pinpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszeruenbecsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a
szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a
szülők....
Mégis itt vagyunk.

Hősei egy letünt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül
mosolyognak.