marisom

A lét küzdelem; Ha megoldasz egy problémát, helyébe másik lép, mert a küzdelem az élet természetes állapota.
Minél szebbnek látjuk az életet, annál inkább képesek vagyunk azt még szebbé tenni.

Ha azt hisszük, nincs több remény, akkor csillan fel messze a fény.
A hitet és a szeretetet senkire sem lehet rákényszeríteni.
A szeretet gazdagabbá teszi azt, aki kapja, és nem juttatja koldusbotra azt, aki adja.

Nagyon későn érek haza nap, mint nap. Szinte sötétbe indulok, és sötétbe érek haza. Néha elgondolkozom, milyen érdekes, nyáron meg sem kottyan a késői hazaérkezés, és már indulok is a kertbe, teszek, veszek és majd éjfél mire bejövök a kertből, most meg moccanni sincs erőm és kedvem. Ez gondolom a nap hiányának tudható, milyen érdekes mi is ilyenkor begubózunk, mint a nővények és téli álmunkat alusszuk.
Végre rászántam magam és tekertem egy jó nagyot, szinte alig mozgok, teljes tunyulás útjára tévedek, ha így folytatom, ezért ma megerőszakoltam magam és irány a szobakerékpár, tekertem majd egy órát és most egy kis net.

Szép esténk van.

megtetszett, olyan mintha mosolyogna, mosolyával derűt és nyugalmat áraszt.
Legyen ilyen szép, derűs napunk!

ilyenre vágyom

a reggeli valóság, ködös, nyirkos, de azért
Szép jó reggelt

Imádott ősz te nagybeteg
Meghalsz ha orkán dúlja majd a rózsakerteket
Ha leesett a hó a
Szőlőkarókra
Szegény kis ősz
Az ért gyümölcsök és havak
Gazdag fehérségébe halj
Fönn a magasban
Már karvalyok köröznek

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat szákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj szépeket!