Müller Péter: a barátságról - részlet

Hamvasnak igaza van: az igazi barátság Én-Te kapcsolat, s ezért mindig csak két
ember között jöhet létre. Ezenfelül: a barátságnál mélyebb, tisztább és eszményibb
lelki kapcsolatot ember nem ismer. Barátom az, aki megnyitja előttem a lelkét,
s aki előtt a lelkemet én is megnyithatom. Ha ez a megnyílás nem kölcsönös:
nem barátságról van szó.

Aki engem nem hallgat meg, az lehet egy rokonszenves ember, de nem a barátom.
És fordítva: meghallgatom őt - nem azért, mert így ildomos, hanem azért, mert a
barátom, akit szeretek, s aki engem mindenkinél jobban érdekel. Hamvas, aki
fölsorolja a barátságot romboló vétkeket, az önző -autista- magatartást az első
helyre teszi. Ahol csak tükörnek használnak, ott nincs barátság, mert ez az egyetlen
olyan szeretetfajta - beleértve a heves szerelmet is! -, mely csak akkor létezik, ha
kölcsönös. Szerelmes lehetek valakibe, aki meg sem hallgat, sőt, nem szeret viszont;
az univerzális szeretetnél pedig teljesen eltűnhet a "viszont" érzése - de
a baráti szeretet lényege, hogy kölcsönös.

Ha egy asszony csak a barátjának mondja el titkait, a férjének nem, azt jelenti,
hogy a barátja lelkileg közelebb áll hozzá, mint a férje. Vagyis jobban szereti.
Ezért is löki ki a házasság a barátokat, mert megszólal a sokszor nem
tudatosított féltékenység.

A barátságban ugyanis az ember által átélhető legtisztább és legeszményibb
szeretet működik, mely teljesen kizár magából minden dominanciát, birtoklást,
fölényt, uralmat vagy alávetettséget. Nincs benne érdek, önzés, titkolózás,
elfojtás - a barátok egyenrangúak és kölcsönösen átélik egymás érzéseit, gondolatait.
Ugyanez csak akkor mondható el férj és feleség kapcsolatáról, hogyha több is van
benne, mint szerelem vagy hitvesi szeretet - csak akkor, ha barátság is van benne.

Ez a szeretet: szabad. Nincs benne ragaszkodás, foggal-körömmel kapaszkodás.
Nincs benne kiszolgáltatottság. Hűség van benne.

A hűség és a ragaszkodás között az a különbség, hogy hűséges csakis az erős ember
tud lenni, aki meghagyja a másik teljes szabadságát: oda megy, ahová akar és addig,
ameddig akar; átmehet az óceán túlsó partjára, sőt, meg is halhat, akkor is barátom
marad - míg a ragaszkodás a gyenge ember önző "szeretete", aki kapaszkodik
a másikba és megfosztja a szabadságától.

Az érdekes az, hogy a hűséges baráttal - mivel szabadnak érezzük magunkat
- sohasem unjuk meg az együttlétet, míg a ragaszkodó kapcsolatok még akkor is
terhessé válnak néha, ha a másik a férjünk vagy a feleségünk, akit szeretünk.

Mi a tanácsom? Házasfeleknek, hogy próbáljanak egymás barátai is lenni. Más szóval:
szeressék egymást, ezzel a mély "angyalszerű" szeretettel is.

És ha ez nem sikerül - mert ritkán sikerül, s ki tudja, miféle rezonancia, hajlandóság
vagy isteni kegyelem kell hozzá -, szóval, ha ez nem sikerül, tegyék meg azt a bölcs
kompromisszumot, hogy hagyják a másikat barátkozni. Viseljék el, hogy párjuknak
van valakijük, akihez bizalmasabb, mint hozzájuk. És tűrjék el, hogy gyerekük
inkább a barátaival osztja meg titkait, mint a szüleivel.

Az ideális persze az, ha a szülő lesz a gyerek legjobb barátja. De ehhez neki is
meg kell nyílnia, mert a barátság kölcsönös. És nem a fiát vagy a lányát, hanem a
bizalmas jó barátját kell látnia benne. Ez az "angyalszerű" látás: meglátni a
halhatatlan örök Lelket a gyermekemben is.