Szerdán írtam utoljára, csütörtökön esélyem sem volt.. általában mikor leülök a nethez esténként akkor először, megnézem az időjárást, na látom ám, hogy DNy-on esik, beleolvasok, rémhírek.. Apás megjött beszélgetés, kiültünk a teraszra és jött a lányom, mondja nagy vihar, készül, majd kezdett nálunk is villámlani, mivel nagy munkába vagyunk a szutiba nagy felfordulás beállni one, kis tanakodás apás mégiscsak gyorsan pakol és beáll. Már kezdett is szemeregni, majd olyan vihar előtti csend, és aztán ami belefért.. nem részletezem vitt mindent, ami mozdítható volt.. tört és zúzott, dühöngött iszonyatos volt, áram elment, de csak részben, nálunk csak a középső szinten volt, de volt szerencsére, szomszédainknál volt ahol egyáltalán nem volt, csak péntek este jött vissza az áram.
Gyors volt a hétvége, átrohant rajtunk, mint a gyorsvonat.
Pénteken hoztam magammal kicsi lányunkat, aranyos volt, most már kezd megbarátkozni az itt alvás gondolatával, már két hete nincs sírásrívás, mikor itt marad nálunk. Péntek este nagyon gyorsan eltelt, szombat is és persze vasárnap is.
A szokásos munkák és eltevés ubi, dinnye, gyöngyhagyma, chili savanyúságnak, és 5 kg pacalt főztünk mélyhűtőbe, az eredménnyel elégedett vagyok.
Tegnap, biciklizni voltam az ifjúsággal, ezer éve nem tekertem ilyen sokat, na persze csak szabadba, mert szobain szoktam, most a kis ördög belém bújt és én is mentem, nem bántam meg.. ha lesz rá alkalom, akkor megint megyek, nagyon jó volt..
Most indul a hét, és csak megrázom magamat és indulok is.. persze nem meglepő módon, a dolgozóba.. örömhír, héten nem este járok haza, ha szerencsém van..
Kellemeseket, szépeket és minden jókat a hétfői munkakezdéshez!