marisom

Mit mondana a pár hetes magzat:

"Szeretnék megszületni, mert szeretném, ha megölelnél. Már alig várom, hogy megsimogass, hogy harisnyát húzzál rám esős délutánokon, hogy hintázni vigyél a szomszéd kislánnyal, hogy tornyos gombócokból álló óriásfagyit vásárolj nekem, és büszkén mutogass mindenkinek. Szeretném érezni, hogy engem látsz a legszebbnek, a legokosabbnak és legügyesebbnek a világon.

Szeretnék megszületni, mert ha egyedül érzed magad, én körbenyüzsöglek. Ha öreg vagy, én kisimítom a ráncaidat. Ha te már csúnyának hiszed magad, én akkor is szépnek látlak. Ha engedsz megszületni, átélheted, milyen érzés az, amikor valaki idegtépően rossz és hajmeresztően idegesítő, és mégis csak imádni tudod. Szeretném megmutatni, milyen érzés elfelejteni a szabadságot, a könnyed felelőtlenséget, a kislányos bájakat, a múló szerelmeket, és helyette szeretnivaló mamaráncokat és mamahurkákat növeszteni. Én vagyok az egyedüli ezen a világon, aki megmutathatja neked, milyen édes lehet a mamarabszolgaság, amit - ahogy először rádnevetek - önként és dalolva veszel magadra.

Szeretnék megszületni, mert tudom, hogy tele vagy lelki sérülésekkel, és tudom, hogy én vagyok rá egyedül képes arra, hogy meggyógyítsalak.

Szeretnék megszületni, hogy megmutassam, milyen jó anyuka lehetnél, ha akarnád. Te sem tudod, de olyan képességek bujkálnak benned, amiről halvány lila ködfelhőd sincs. És te vagy az egyetlen, aki megmutathatod apának, hogyan kell jó apának lenni.

Én nemcsak egy újabb, megoldandó probléma vagyok, hanem épp ellenkezőleg: megoldás a problémáidra.
Szeretnék megszületni, hogy feltétel nélkül szerethess és szerethesselek.

Neked csak annyit kell tenned, hogy hagyod magad anyukámnak szólítani."

Tegnap reggel sikerült jó nagy zuhéba, dolgozóba menni, ömlött, mivel én szeretek meleg esőbe sétálni, ezért ezt tudva az időjárás felelős a nyakamba zúdította becsületesen.. hát nem bőrig, de azért rendesen.. eláztam.
Aztán este kezdte újból, na most még nagyobb zuhé volt, mint reggel.. kétszer is nekiviselkedett, ömlött rendesen.. dörgött, villámlott.. kutyuskám nagyon oda volt..
Most süt a nap, de azért vannak felhők..

Mindent mi szép, jó és kellemes.. a mai napra!

A jelmez
A házaspár jelmezbálba készülődik, de a feleségnek megfájdul a feje. Az asszony lefekszik, a férje pedig elindul egyedül a buliba. Egy óra múlva a nő felébred, és a fejfájásnak híre-hamva sincsen. Gondolja, a férje után megy és megnézi, mit csinál a férfi nélküle. A buliban aztán látja, hogy a férj csinosabbnál csinosabb nőkkel táncol, simogatja őket, néha egy puszi is elcsattan, szóval jól érzi magát. A feleség kitalálja, hogy próbára teszi a férjét. Mivel a férfi nem számít rá, hogy ő is itt van, meg a jelmezt sem ismeri fel, így hát odamegy hozzá, táncolni kezd vele. A férfi érezhetően izgalomba jön, a nő pedig addig hergeli, míg mindketten félrevonulnak egy sötét, üres szobába, ahol aztán megtörténik az esemény. Ezután a feleség hazamegy, visszafekszik az ágyába és várja a férjét. A férfi hazaér, a felesége egyből nekiesik:
- Na milyen volt a buli?
- Á, ne is kérdezd! Egyedül nem sok értelme volt elmennem. Ezért aztán a haverokkal félrevonultunk és kártyáztunk egész éjszaka. De biztos jó buli volt, mert az a pasi, akinek kölcsönadtam a jelmezem, nagyon jókedvűnek látszott.

Jó reggelt, szép napot!
Most van, hogy nem tudok mit írni, felhős, borús, meg esett is , meg esni is fog.. ma ez vagyok, tegnap még ez se voltam.. ilyenkor marad vers, idézet, meg minden más..
Tegnapi Frei dosszié.. nem semmi volt.. mi miért így .. és miért nem úgy..?
Nagy kár, hogy így vagyunk, lehetnénk úgy is.. és talán nem lenne ennyi pesszimista, elkeseredett ember..

Ezek után azért legyen nagyon szép napunk, ma változatosság kedvért nekem a borsószedés teszi szebbé a délutánomat..!

Őri István: Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

A rózsa

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.

Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:

Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek? 

 Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk -  válaszolta a költő.

Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.

Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban. 

Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott?- kérdezte a francia barátnő. 

A rózsából - válaszolta a költő.

Jó éjszakát, szép álmokat!

Lazac és Margitka aranyosak vagytok,nekem is eszembe jutott, amit Ti írtatok, de nagyon megtetszett ez a két szépséges jószág.. én nagyon szeretek blogolni, nem fáraszt, nem, nem és nem.., sőt lehet, hogy megszólalni sem tudok.. de ha körbe nézek Nálatok és természetesen minden Kedvencemnél, nekem az egy igazi, kellemes feltöltődés ,és a mindennapos nehéz mókuskerekem után ellazító és kikapcsoló, persze még említem a finom reciket amikkel, találkozom, vagy egy-egy kép, vagy ötlet, vagy akár erőgyűjtés és minden, vagy akár egy torna, vagy a gólyák és sorolhatnám, kedves szép idézetek, képek.
Én is csalódott voltam, amikor Lazac kiírta azt, amit írt.., vagy ha Kedvenceimnél nem találok mozgás, de velem is előfordul, hogy nem jövök, mert ép nagyon fáradt vagy álmos vagyok, hiszen ez nem kötelező, és a kinti világban sem tudunk mindig kedvünkre tenni, van mikor még magammal, sem állok szóba.. hát még mással.

Én jövök, hiszen nagyon jó Veletek találkozni.. most megvárom, míg elkészül a kenyerem majd egy kicsit, laposra teszem magam, mert ma kétszer akkora eső volt, hogy nem nagyon lehet kertészkedni, még szerencse, hogy reggel 6-kor már gazoltam.. egyébként imádom a kora reggelt a kertbe, na és hogy gazolhatok, tényleg ha hiszitek, ha nem én reggel még gazolni is jobban szeretek..

A jó kedv és a kellemes vasárnap délután legyen Veletek, na meg persze amit szeretnétek!

Nagy családi kiruccanás volt az állatkertbe. Megbeszéltük, mert külön, külön már voltak csak így együtt nem, volt nagy izgalom, volt nagy készülődés, szerencsére az idő is kedvezett, volt sok csacsogás, akadt egy kis hiszti is és volt nagy elfáradás.
Most már elcsitult a család, a picik alszanak, én várom, hogy megsüljön a kenyér és én is, bezúgok az ágyikómba.
Kellenek ezek az együtt kiruccanások, közös élmények, együtt elfáradások.
Nem tudom, de én annyira nem voltam elájulva, már régen voltam, még az én gyerekeim voltak kicsik, azóta sem, de az akkori elrendezés, növényház és minden valahogy jobban tetszett.
Szegény állatok, nekem úgy tűnik mintha depisek, kedvetlenek lennének, hát nem lehet nagyon jó ilyen kényszer bezártan élni..

Kellemes, pihentető éjszakát!

"Bemondónő"

Réges-régen, a tévé hőskorában még esténként a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. - Fecske anyó vagyok! - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta:
- ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollégák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót:
- ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...