marisom

Vége
Ma már vége a szabadságomnak, aki nem dolgozik az nem is, tudja elképzelni, milyen jó szabadságra jönni, és hogy mennyire más érzés szabadság után, menni dolgozni. Totál kikapcsoltam, de este már hívtak és mondták mi a feladatom mára, nem találkozunk a kolleganőmmel pár napig, és már mondta is a feladatokat.
Különös, de jól esik menni, dolgozni, habár ha belegondolok mától nagyon nehéz napok várnak rám. Már előre tudom ez a nyugalom, ami belém költözött a héten, már kilenckor sehol se lesz.
Az első napot nem szeretem, viszont ha sokan vannak gyorsan telik a nap, nincs időm mélázni és segít belerázódni.
Hát legyenek sokan, hogy gyorsan belerázódjak, mert még most nagyon messze is vagyok a dolgozótól.
Mert egyébként én tényleg szeretem a munkámat, nagyon rossz lenne, ha nem lenne.

Reggelihez jó étvágyat!

Jó reggelt!

Pihentető éjszakát szép álmokkal!

Egy szomorú, de biztató történet
Nagyon jó ismerősöm családjában történt, sikeres beavatkozás eredményeként, orvosi segítséggel ikreket vártak. A babavárás örömét komplikáció zavarta meg. Elhalt az ikerpárból az egyik baba a másik koraszülött lett és agykárosodást szenvedett és a baloldala részlegesen lebénult.
Ma este a napló extra foglalkozott az őssejtterápiával , és elhangzott a Kínaiak foglalkoznak ezzel a módszerrel, és többek között mutatták ezt a kislányt is. Már fel tud ülni és már nagyon sokat javult a kezeléseknek a hatására. Itthon állítólag már nem volt segítség, édesanyja hallott erről a módszerről, kijutottak Kínába és a kezelések hatására jelentős javulás történt. Volt más is, akit bemutattak és Ők is csak jót, tudtak mondani, náluk is állapot javulás történt.
Kínába nagyon sokba kerül a kezelés, most itt jártak Kínából, és keresik a helyet, ahol az európai központot felépíthetnék. Jó lenne, ha sikerülne idekerülniük, sok beteg magyar emberen tudnának segíteni, mert sajnos sok embernek nem adatik meg a kinti gyógykezelés, ha jól emlékszem 100- ból 85 a gyógyulási arány.

Advent
Nincs egy meghatározott naphoz kötve, de első alkalma mindig a karácsony előtti 4. vasárnap. Tehát az adventi idő négy teljes hét.
Az advent a várakozást, a bűnbánást jelenti, felkészülést Jézus születésének ünnepére.
Szokás volt az adventi házikó készítése, ami kartonlapból készült, és annyi ablaka volt, ahány napból állt az advent. Minden napon kinyithattunk egy újabb ablakot, ahol egy-egy bibliai idézet volt található. Ebből már csak az adventi naptár maradt meg, ahol az ablakok csokit rejtenek.
Másik szokás az adventi koszorú készítése. Az első ilyen koszorút Johann Hinrich Wichern, az evangélikus szeretetszolgálat elindítója készítette. Az általa alapított szeretetotthonban fából készült koszorút készítettek, amelyre 24 gyertya került, ebből négy nagyobb a vasárnapokat, a 20 kisebb a hétköznapokat szimbolizálta. Manapság már csak négy gyertyát szokás a koszorúra tenni.
Az elsőt advent első vasárnapján kell meggyújtani, a második vasárnapon, pedig már két gyertya és, a harmadikon három ég, a negyedik vasárnapon, pedig teljes pompájában tündököl az asztalon elhelyezett koszorú. A sorban gyulladó gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy a karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és nő a fény. A koszorúk, pedig évről évre követik a divatot. Formájuk általában kör alakú.
A zöldellő fényű koszorú: egy darabnyi élet. Advent négy vasárnapján este minden fényt eloltunk, hogy csak egy - és minden vasárnap eggyel több - gyertya fénye világítson. Csendben üljük körbe az asztalt, és meggyújtjuk a gyertyát, megfogjuk egymás kezét, és nézzük a pislákoló gyertya egyre erősödő fényét.
Mióta pici gyerekek is vannak a családba, karácsonyt váró énekeket, is énekelünk velük együtt.
Nagyon készülnek már a picik, nálunk ma este gyullad fel az első gyertya, nálunk már ma kezdődik az advent négy vasárnapja.
Az adventi koszorúra mi öt gyertyát teszünk, az ötödiket szenteste gyújtjuk meg.
Legyen Mindenkinek nagyon szép estéje!

Gyerekszáj
Ha tehetjük, és az időnk engedi, ahogy illik szépen terített asztalnál, reggelizünk. A család apraja, nagyja körbe üli az asztalt, és jóízűen beszélgetve, reggelizünk. Főleg hétvégén lehetséges, mert hétközbe mindenki szalad a dolgára.
Ma az első szülött unokám, aki már januárba ötéves lesz nagyon elemébe volt. Nagyfiú lévén mondta a magáét, próbáltuk Őt egy kicsit lecsendesíteni, de sehogy sem akart szót fogadni. Anyukája fegyelmezte, de nem igazán vette az adást. Mondogattam én is Neki szépen csendben, de csak nem akarta abbahagyni, és próbált nálunknál nagyobb dolgokat mondani, Ő minket akart nevelni a maga drága kis módján.
Egyszer csak közli velem nagymama, téged a rendőrök fognak bezárni. Meg is lepődtem alaposan, és csak annyit mondtam, nagyon szomorú lenne.
Ő, mint aki nagyon érdekes dolgot mondott még egyszer megismételte.
Kérdeztem Tőle, és nem hiányoznék? Ő, nagyon nagyot akart mondani és közölte, nem.
Meg sem tudtam szólalni, mikor ránéztem és látom, lekonyuló szájjal és könnyel a szemébe, kezdte mondani, de nagymama nagyon hiányoznál.
Mondanom se kell könnyet csalt az én szemem be is, de aki az asztalnál ült mindenki könnyezett.
Azt a Drága megrémült kis arcot nem lehet elfelejteni, ahogy Ő rájött mit is mondott és mi is a jelentősége.
Ezek után már nem kellett többet fegyelmezni, már Ő magától is tudta, hogyan is viselkedjen.

A reggel szépségével, a nap melengető fényével és ezzel a gyönyörű képpel szeretném a vasárnap reggelt még szebbé tenni.
Jó reggelt és nagyon kellemes, szép vasárnapot!

Pihentető éjszakát és szép álmokat!

Történet, amit érdemes elolvasni!

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék
ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy
örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kellene mennem"
A Karácsony kezd egyre idegesitőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet!
Végül át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem
egy
kisfiút aki olyan öt éves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed
hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon itt pár percet, amíg elmegy szétnézni.
Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a
babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam hogy talán a Télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom
anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta.
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye
neki ezt
a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat és
azt
kívánom
bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a
szomorú
szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a
fiút:
"Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?" Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz,
anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást.
Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt
lefeküdtem
aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát,
így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem
volna
annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért
azt már nem mertem kérni Istentől. De ő mégis adott nekem eleget, hogy
megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér
rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogysem tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újságcikk két nappal ezelőttről, amelyik
említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy
fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus
állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a

kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.

Nem tudtam megállni, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony volt, hogy búcsút vehessenek
tőle barátok, ismerősök.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval,
a baba a mellkasára volt helyezve.

Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve hogy az életem örökre
megváltozott.
Azt a szeretetet amit ez a kisfiú érzett az anyukája és a húga iránt
- a
mai napig nehéz elképzelnem.

Viszont a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.